Megerősítették: 3 új traffipaxot telepítettek a Váci útra
Három kamerát is telepített a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a Váci útra. Nem mind mér majd sebességet, és egyelőre tesztüzemben működnek.
Három kamerát is telepített a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a Váci útra. Nem mind mér majd sebességet, és egyelőre tesztüzemben működnek.
Két utcasarokról is a pártirodát figyelik a kamerák, a rendőrség kérdésünkre azt mondta, olyan helyekre helyeznek ki térfigyelőket, ahol az "közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célból igazolhatóan szükséges".
Legalábbis a rendőrség azt mondja nem az övék.
Egy férfit életveszélyes és egy nőt súlyos sérülésekkel vittek kórházba.
Nem csak hatékonyabbak, de több fizetést is adnak.
Több mint 100-zal száguldoztak, esély sem volt megmenteni az életüket.
A kétirányú forgalmat ellenőrző sebességmérő kaput a Váci út 169. szám előtti útszakaszra tervezték.
Az angyalföldi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Két ember súlyosan megsérült, teljesen lezárták a Váci utat.
A sofőr csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta a karambolt.
Az új, állandó közlekedésbiztonsági kamerákat a gyorshajtások miatt szerelik fel a két, durva balesetekről hírhedt útra – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A képviselők egyhangúlag támogatták a kamerák elhelyezését.
Csütörtök délután a Váci úton, a Lehel tér magasságában vette fel egy fedélzeti kamera azt a jelenetet, ami után azonnal rendőr után kiált mindenki.
A nő a Váci úton lett rosszul, a rendőrök mentették meg az életét.
De az útfelújítást csak augusztusban kezdik el.
Az óbudai polgármester már közel másfél éve bejelentette, kamerákat szerelnek a gyorshajtók miatt tavaly halálos baleseteknek is helyszínéül szolgáló Szentendrei utra, illetve a Váci útra is. A két útra két irányba összesen három kamera kerül majd ki.